|
FELHÍVÁS
A Marosvásárhely - Baja Baráti Társaság Egyesület szeretettel várja 6 fős csapatok jelentkezését a 2006 - 2007-es tanévben megrendezésre kerülő
MAROSVÁSÁRHELY- BAJA HONISMERETI VETÉLKEDŐRE.
Jelentkezhetnek:
6 fős csapatok, amelyek 4 fő diákból (10-16 éves) és 2 fő felnőttből (lehetnek családok is) tevődnek össze, akik szívesen utaznának Marosvásárhelyre és örömmel fogadnának onnan érkező diákokat, felnőtteket.
A verseny meghirdetői:
- Marosvásárhelyről az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - Maros Megyei Szervezete, valamint a Baja - Marosvásárhely Baráti Társaság.
- Bajáról a Marosvásárhely - Baja Baráti Társaság Egyesület.
részletek>> |
|
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
két művésze Esti próba címen előadást tart a Közösségi házban (volt Tiszti Klubban)
szerdán, 2010. május 12.-én 19:30 órai kezdettel.
Kiss Csaba Esti próba című egyfelvonásos színműve egy – a címben is beazonosított – emblematikus színházi helyzetet jelenít meg, két színész részvételével. A pályája delelőjén túl lévő, kiváló és érdemes művész szerepében Kilyén László, a harmadéves színinövendék szerepében Albert Orsolya egyetemi hallgató lép fel. Díszlet és jelmeztervező Dobre Kóthay Judit. Az előadás rendezője Porogi Dorka, a Művészeti Egyetem hallgatója
Jegyek a helyszínen vásárolhatók. A jegy ára: 1300 Ft.
|
|
Képek a MAROSVÁSÁRHELY- BAJA honismereti vetélkedő marosvásárhelyi fordulójáról
|